Tartalomjegyzék
Bár csütörtökön még Örményországban játszik a magyar válogatott világbajnoki-selejtezőt, könnyen lehet, hogy a sorsunk a vasárnapi, Írország elleni hazai meccsen dől el.
A pótselejtezőre ácsingózó magyar válogatott tehát vasárnap zárja a sorozatot, méghozzá azok ellen az írek ellen, amelyek ellen idegenben 2-2-es döntetlent játszott. Nagy kár, hogy azt a meccset nem sikerült megnyerni 2-0-s vezetésről, hiszen akkor már kvázi zsebben lenne a pótselejtező.
Könnyen lehet, hogy a vasárnapi mérkőzés már tét nélküli lesz, hiszen, ha a mieink nyerni tudnak csütörtökön Örményországban, míg az írek hazai pályán kikapnak a portugáloktól (a bukmékerek szerint ez a legvalószínűbb forgatókönyv), akkor Portugália behúzza a csoportot, a magyar csapat biztosan a második helyen zár, vagyis már csak az lesz a kérdés, hogy az örmények vagy az írek végeznek a harmadik pozícióban, amely nem számít. Igaz, létezik olyan forgatókönyv is, hogy Marco Rossi tanítványainak csak és kizárólag a győzelem lenne az egyetlen elfogadható eredmény vasárnap…
Magyarország – Írország tv-közvetítés
A november 16-án vasárnap 15 órakor kezdődő Magyarország – Írország világbajnoki selejtezőmérkőzést élőben az M4Sport és az m4sport.hu közvetíti.
Magyarország – Írország vb-selejtező – esélyek és oddsok
A fogadóirodák esélylatolgatása alapján a magyar csapat a favoritja az írek elleni selejtezőnek. Marco Rossi csapatának sikerére 1.65 körüli szorzókat kínálnak a fogadóirodák, míg az írek győzelme bő 5-szörös pénzt is fizetne.
Magyarország – Írország jegyek
A november 16-án esedékes magyar-ír vb-selejtezőre minden jegy elfogyott. Az MLSZ honlapján elérhető jegyértékesítési rendszerben már nincs lehetőség a belépők megvásárlására, vagyis a hivatalos jegyértékesítés már befejeződött. A fekete piacon vagy különböző nyereményjátékokban még esetleg hozzá lehet jutni a jegyekhez.
A magyar válogatott kerete Írország ellen
Marco Rossi szövetségi kapitány ezúttal is hívott be újoncot. A DAC-ban légióskodó Radzic Damir korábban még soha nem kapott meghívót a felnőtt válogatottba. A Blackburnben remeklő Tóth Balázs kapus egy sérülés miatt ezúttal nem lehet ott a pályán, így Dibusz Dénes lesz a magyar csapat hálóőre az utolsó két selejtezőn.
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers).
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (FC Liverpool), Mocsi Attila (Rizespor). Nego Loic (Le Havre AC), Orbán Willi (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa).
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr).
Támadók: Bárány Donát (DVSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (DAC), Sallai Roland (Galatasaray), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC).

