Tartalomjegyzék
Vasárnap délután az AEK Athén Szalonikibe látogat, ahol három pont esetén újra a görög Szuperliga élére kerülhet Marko Nikolics által dirigált klub. A magyar futballszurkolóknak viszont inkább Varga Barnabás miatt lehet érdekes mérkőzés, hiszen bemutatkozhat az újdonsült csapatában a magyar válogatott éke.
Arisz – AEK Athén – mit érdemes tudni a meccsről?
A vendégek 15 meccs után vezetik a bajnokságot, azonban nagy a harc az élbolyban. Az Olympiakosz és a PAOK is veszélyes lehet Vargáékra, a három pont sokat érhet. Az örökmérleg az athéniak mellett szól. A két csapat 70 meccséből 38-at is az AEK húzott be, míg az Arisz csak 13-szor hagyta el győztesen a gyepet.
Arisz – AEK Athén Szuperkupa tv közvetítés
A görög Szuperliga közvetítési jogait egyelőre egyik magyar TV-társaság sem szerezte meg, így televízión keresztül nem lehet követni a mérkőzést. Azonban az online fogadóirodáknál van ahol elérhető, többek közt az Ivibet irodában is.
Varga Barnabás első meccse az AEK Athénnál
Varga 4.5 millió euró ellenében tette át a székhelyét a görög fővárosba, ahol nagy harcra készülhet fel a csapatba kerülésért. Az athéniak vasárnap esti meccsén akár be is mutatkozhat. Marko Nikolics meccs előtti nyilatkozatában megjegyezte, a keret tagja lesz Varga már az Arisz ellen is és néhány percet biztosan kapni fog. Kezdőként azonban aligha kap még szerepet a Ferencvárossal bajnoki címig jutó támadó.
Arisz – AEK Athén élő közvetítés, stream
Az Ivibet az egyik legnépszerűbb streameléssel foglalkozó fogadóiroda, ahol a legtöbb sporteseményre nemcsak fogadni, hanem nézni is lehet a meccseket. A Bajnokok Ligája streamek mellett a görög Szuperliga is elérhető, mindez teljesen ingyen.
A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 18:30-kor kezdődik.
Hogyan tudod nézni ingyen Varga Barnabás meccsét?
- Ha szeretnéd kihasználni az akár 52 000 Ft-os üdvözlő bónuszt, használd a TOPS100 bónuszkódot a regisztrációkor
- Regisztrálj az Ivibet oldalán
- Töltsd fel az egyenleged (akár a minimum befizetés is elegendő)
- A kezdéskor lépj be az élő fogadások fülre, válaszd a meccset és indítsd a streamet (a stream a kezdősípszókor kezdődik)

